Semmi sem az, aminek látszik – Toyota Supra

A Supra szinte egyidős velem, szóval azt is mondhatom, hogy együtt nőttünk fel. Az már egy másik kérdés, hogy a Suprát sokkal többen ismerik, mint engem és egészen valószínű, hogy többen vágynak egy Suprára, mint rám - de ez pusztán genetika és ezért nem haragszom senkire.

Tényleg nagyon vártam az új Supra megjelenését, hiszen közel 20 évet kellett várni arra, hogy újra elővegye ezt a típust a Toyota, miután a káros anyag kibocsájtás miatt kényszernyugdíjazta elődjét.

Hogy rögtön a közepébe csapjak az új design csodásra sikerült. Dinamikus, erőteljes, nagyon szép vonalakkal és ívekkel teli. Vérbeli sportautó, amelyre utaló jeleket számos ponton felfedezhetünk. A két ülés feletti ívelés jelzi, hogy ebbe bizony, mint egy valódi versenyautó esetén, bukósisakban is beülhetünk. Hiába nagyon lapos, a fejünk felett megemelt tér miatt el fogunk férni rendesen. A lökhárítók alsó peremei Forma 1-es autók légterelőire hasonlítanak. Mindezek mellett pedig roadsterekre jellemző arányokkal találkozunk. Hatalmas motorháztető - az autónak körülbelül felét teszi ki - míg az utastér, a vezető pedig szinte a hátsó tengelyek felett kap helyet. Az eredmény pedig az, hogy gyorsításkor olyan érzésünk van, hogy a fenekünknél tol valaki előre, nagyon-nagyon gyorsan. Az autó elképesztő feltűnést kelt a külsejével és természetesen az imént említett motorház alatt dörgő soros hathengeres hangja miatt. Egyszóval óriási a „wow” faktor, amit a Supra kivált. Persze az is könnyen előfordulhat, hogy én lettem hirtelen ennyire jó pasi, ezért bámul utánam mindenki, amióta beültem a piros szörnyeteg volánja mögé. De valószínű, hogy ezt most inkább a Suprának köszönhetem.
Több mint 40 év tradíció, amit ez a sportautó maga mögött tudhat, ezért nem véletlen ez a hatás. A külső, szinte tökéletesre sikeredett. Ami egyedül nem tetszett, azok a fekete műanyagokkal kitöltött ál-légbeömlők. Lehet, hogy a még komolyabb limitált versenytípusok esetében lesz ezeknek a nyílásoknak jelentősége, de ha így is lesz, a mostani esetben jobb lett volna szebben fedni, ezeket az egyébként mutatós réseket.

És ezen a ponton kell elmondanom azt az ambivalens érzést, amely elfogott, amikor először ültem be a Suprába. Hiszen belülről szemügyre véve az autót nem tagadhatja le, hogy voltaképpen ez egy BMW Z4 alapjára épült. A világ legnagyobb autógyára tényleg alkalmatlan arra, hogy egy ilyen kultikus modell feltámasztásához új autót készítsen, és ne egy Z4-est használjon? De a válasz nem ennyire egyszerű, és bármennyire szeretnénk úgy látni, a világ soha nem fekete és fehér. Beszélhetnék a méregdrága fejlesztési költségekről, amely egy rétegmodell esetében bizonyára meg nem térülő beruházás és számba vehetjük a hátrányokat, melyek azzal a bélyeggel kerülnek erre a meseszép autóra, hogy ez „csak” egy bajor autó másolata. Én másképpen közelítem meg a választ.
Az emberi génállományt 23 pár kromoszóma hordozza, csupán egyetlen változása tesz minket férfivá vagy nővé. A mai világban pedig semmi sem az, aminek látszik. A Mini az BMW, az Opel az Peugeot, a Nissan az Renault, a Bentley pedig VW. Nem attól lesz egy autó egyedi, más identitású, hogy komplett újra tervezik az egészet. Joggal hordja büszkén a TAG Heuer vagy Breitling óráját valaki, miközben mindegyikben ugyanaz az ETA szerkezet ketyeg. Senki nem fogja ezért leszólni, hiszen a design, az image, ami igazán fontos és az a sok-sok egyéb apró finomság, amitől a minőség és az egyediség megmutatkozik.

Van összehasonlítási alapom, mert annyira szerencsés vagyok, hogy volt előző szériás Z4-esem, igaz a 306LE-s változat. És el kell, hogy mondjam, teljesen más ennek az autónak a hangulata. A váltó melletti Sport/Normál üzemmód kapcsoló segítségével pedig két szögegyenesen eltérő karakterisztikát kapunk. Előbbi módozatban annyira nyers, brutális lesz az autó, hogy komoly vezetési tudás kell hozzá, hogy sávjában tudjuk tartani a hátsó kerekek miatt kitörni vágyó 340 lovat, melyek 500 Nm nyomatékkal tolják maguk előtt az autót.
Szóval én nem kívánom bántani a Toyotát. Jól összerakták a Suprát, kényelmes és jól vezethető az új modell. A BMW-vel összehasonlítva talán a kormányon kellett volna dolgozni egy kicsit, mert a használt műanyag elemek nem illenek az általánosan minőségi összképbe, illetve ha már a menü rendszere a Suprának copy-paste BMW, akkor nem lettem volna szomorú, ha egy 2019-es szoftvert vesznek át, nem egy jó pár évvel korábbit. Akkor talán az Apple Car Play benne lenne a felszereltségi listában. Ne adj Isten, vezeték nélküli módon, mint manapság a bajor márka minden tagjánál.

Ez az előző két kifogást persze azonnal elfelejtjük, ha lehetőség nyílik az autót azon a terepen kipróbálni, ahová született. Versenypálya, nagy egyenesek, tükörsima aszfalt. A valamivel 20 millió Ft feletti vételár pedig meglátásom szerint csak egy adat a rengeteg számot tartalmazó adatlapon. Egyszerűen azért, mert aki a Suprát választja, az egész biztos nem az egyetlen autóját vásárolja meg, és az élmény, amit nyújt ez a gép, nagyon kevés másik autótól kapható meg. Nem lepődnék meg azon, ha sokak bakancslistáján szerepel egy sor, ahol a Toyota Supra van felírva. Ezt nagyon is megértem.