Work hard, Play hard. – BMW 330d xDriveTouring
A BMW 3-as széria kombi, azaz Touring verzióját volt szerencsém tesztelni az elmúlt pár napban. Ez a modellsorozat hetedik generációja és sok tekintetben az egyik legfontosabb a BMW palettáján. Ha valakinek nincs ideje elolvasni csak a bevezetőt, akkor röviden összefoglalva ez az autó egy csoda, talán az egyik legjobb autó, amit valaha vezethettem.
A 3-as BMW ikonikus autó és talán az egyetlen a versenytársak közül, mely az adott gyártónál ilyen komoly helyet foglal el a modellek között. Közvetlen versenytársai az Audi A4, Mercedes C osztály és a Volvo V60.
Azt gondolom, hogyha megkérünk valakit, hogy hunyja be a szemét és gondoljon egy BMW-re, akkor legalább a megkérdezettek fele egy 3-as BMW-t fog maga elé képzelni. Biztosan vannak nagyobbak, szebbek vagy akár gyorsabb modellek, de szerintem ez a kocsi az, amiben minden benne van, amit a BMW-ben szeretünk. A 330dx pedig a dízel motoros változatok között a legerősebb változat a maga 265 lóerejével. Gyengébb, azaz a kisebb dízelmotoros változatait (318d és 320d típusjelek esetében) lehet kizárólag manuális váltóval rendelni, de ezt a teljesítményt és valamennyi benzines változatot, kizárólag automata váltóval lehet uralni.
A hetedik széria az elődjéhez képest természetesen növekedett. 8,5 cm-rel hosszabb és 5 cm-rel szélesebb, továbbá a súlypontja is lejjebb került, így még jobban fekszi az utat.
A kombi változat, mely elsősorban Németországban és Olaszországban közkedvelt, a csomagtér mérete és annak variálhatósága miatt hódít. Vonalai talán valamivel konzervatívabbak, mint a 4 ajtós változaté.
Kívülről az új BMW sokkal dinamikusabb és modernebb, mint az előző generáció. Bár nagyobb és nyújtottabb a hűtőrács, mint a korábbi modell, de jóval kevésbé hivalkodó, mint a mostanában megjelent szériák esetében. Az első lámpatest vonala és elsősorban annak technikai háttere nagyon jól példázza, hogy mit is nyújt az új hármas. Míg más autók esetében a LED fényszóró az extra listán kap helyet, addig itt ez a fényszóró az alap, extraként a lézeres fényszóró rendelhető. Ez utóbbi 600m-es távolságban képes megvilágítani az utat, ami mindenképpen egyedülálló.
Oldalnézetből az imént említett konzervatív vonalvezetést, valamint a hátsó ajtó mögötti ablakívet emelném ki, mely kifejezetten szépen ível felfelé, megnyújtva a kocsi vonalát. Mi az úgynevezett M pakettes, azaz a sportos felszereltséget próbáltuk, amelyen 19”-os fekete alufelnik voltak, harmonizálva az ablakok körüli, ebben az esetben fekete kerettel. Természetesen az alapváltozaton is könnyűfém kerekek vannak, viszont azok „csak” 17” méretűek.
Az autó hátsó ajtaja a szokásos „hármas módon” kétféleképpen is nyitható. A hátsó ablaktörlő mögött elhelyezett gombbal külön nyitható az üveg, így nem kell a teljes ajtót felnyitni, ha kisebb dolgot akarunk a csomagtérbe helyezni. Ez egy rendkívül szerethető, praktikus megoldás. Hasonlóan, mint a csomagteret fedő roló, mely ilyen esetben akár 45o-ban is elcsúsztatható fölfelé, így nem kell mélyre nyúlni, hogy a csomagtér fedőt visszahúzzuk.
A fényképeken kevésbé jön ki, de az új hátsó lámpa vonala nemcsak az autó síkjában ível, hanem mondhatom azt, hogy 3 dimenzióban, kifelé is. Nagyon szép és mutatós lett.
Az autó belső kialakítása és minősége, mind anyagok, mind pedig design szempontjából pazar, felsőbb kategóriás autókat megszégyenítő módon lett kialakítva. A hátsó ülésen utazók lábtere növekedett ugyan, de azért itt továbbra sincs elkényeztetve az utazó. A viszonylag széles kardán alagút és a magas küszöb kialakítás miatt relatív kevés a hely. Másfelől viszont ki kell emelni az alapáron járó háromzónás klímát, USB-C kimeneteket, melyek a hátul utazók kényelmét szolgálják.
Az első ülések és azok környezete azt kell, hogy mondjam, minden szempontból hibátlan. Természetesen minden anyag minőségi, tökéletes a bőrözés, kifejezetten szép és igényes a varrás mindenhol, gyakorlatilag nem találni egyetlen pontot sem, amit kifogásolni lehetne. Ezenfelül számos rengeteg finom megoldást, harmóniát találunk, ami luxus kategóriába emeli az autót. Olyan apróságoktól, minthogy a tesztautónk kék színű bőrével azonos színű volt a belső szőnyegek szegélye, a belső világítás szárnyszerű mintázatával azonos az a fényfüggöny, melyet leparkoláskor az ajtóból az útra vetít a kocsi, vagy olyan kiegészítőig, mint a csomagtérben elhelyezett vékony fém sínek, melyek pár mm-rel emelkednek ki a síkból, így könnyítve meg a csomagok becsúsztatását.
A belső hangszigetelés első osztályú, így bármilyen sebességgel haladva a belső térben csend van, vagy pedig a Harman-Kardon hangrendszer rengeteg, összesen 16 hangszórójából hallgathatjuk a kedvenc zenénket, vagy a digitális rádiót. Ennek vezérlése a hagyományos módokon kívül gesztusvezérléssel is irányítható. Ez azt jelenti, hogyha ujjunkat a levegőben az óramutató irányával megegyezően forgatjuk, tudunk hangosítani, ellenkező irányban pedig halkítani. Hüvelykujjunk jobbra mozgatásával a csatornák között tudunk felfelé, balra pedig lefelé váltani. Fölösleges funkció? Lehet, de nagyon cool.
Természetesen az Apple Car Play vezeték nélkül tükrözi ki a központi képernyőre a telefonunkat. A képernyő felszereltségtől függően változó méretű. A tesztelt autóban a legnagyobb, 10,2”-os méretű volt. Természetesen itt is egy finom részlet, hogy a képernyő befoglaló formájával azonos az alatta elhelyezkedő légbeömlők területe, mintha lefele tükröztük volna a vonalait. A belső ívek mentén színes LED világítja meg a középkonzolt és az ajtókat. Az is magától értetődő, hogy ezek színe módosítható, csakúgy, mint szinte valamennyi elem, anyag, felület az autó belsejében. Mind-mind a saját stílusunknak megfelelően.
Az Infotainment rendszer rendkívül komplex, rengeteg funkció, beállítás módosítható rajta, ennek ellenére könnyen átlátható. Kezelése az érintőképernyő, valamint a könyöktámasz előtti tekerő segítségével is megvalósítható. Ez utóbbi környezetében a szokásosnak mondható kezelőgombok vannak, melyek egy síkban helyezkednek el, nem megbontva a harmóniát, de mégis különálló fizikális gombok. Nem kérdés, hogy USB illetve USB-C kimeneteket is találunk a vezetőülés körül illetve vezeték nélküli telefontöltőt a légbeömlő alatti rekeszben.
Ha pedig a rekesznél tartunk. Ezekből megszámlálhatatlanul sokat találunk az autóban, csakúgy, mint pohár és palacktartóból. Nem kérdés, hogy figyelembe vettek minden szempontot a tervezéskor, hogy családi, hosszú távú utazásokra alkalmas gépkocsi készüljön.
A kormány mögötti műszerfal szintén az igényeinknek megfelelő módon rendelhető. A tesztautónkban ebben az esetben is a legnagyobb, 12,3” nagyságú, kitűnő felbontású műszeregység került, mely kiegészül egy nagyon informatív head-up display-jel.
Az ülések nagyon kényelmesek, jól tömöttek és rendkívül jó az oldaltartásuk. Amit hiányoltam a megannyi extra opció közül, amely rendelhető az autóba, az egyedül az ülésszellőztetés lehetősége volt.
Nem szabad elfeledkezni a 6 hengeres motorról, mely az összkerékhajtású modellt mozgatja. Nem túlzás azt állítani, hogy sportautókat megszégyenítő képességekkel rendelkezik. A 265Le és 560Nm nyomaték által 5,4mp alatt képes 100km/h-ra gyorsítani az 1,8t-s autót. A végsebesség 250km/h-ra van korlátozva. Mindezek mellett a 330d xDrive fogyasztása visszafogott, vegyes használat mellett 7,8l-t mértünk vele.
1975 óta gyártják a 3-as szériát. A 2019-ben megjelent típus mérföldkő ebben a sorban, mely meglátásom szerint komoly ellenfél a presztízs márkák által teremtett piacon. Amely technológia létezik, az benne van, de ezen felül lehetőséget teremt arra, hogy mindenki a maga stílusának megfelelő teret, környezetet alakítson ki benne. A kidolgozás és a részletek pedig a luxust adják.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Kommentek